Hazánkban is a Windows 7 lett a legelterjedtebb operációs rendszer, letaszítva trónjáról az évek óta piacvezető Windows XP-t. A Windows 8 lassú rajtot vett, nagyon erős az Android.
Világszinten már megelőzte a Windows 7 az XP-t
az operációs rendszerek használati statisztikáiban, Magyarországon
azonban ez egészen mostanáig nem történt meg, ami elsősorban azzal
magyarázható, hogy a 2008-ban kezdődött gazdasági válságot követően a
PC-eladások folyamatosan csökkennek, a felhasználók nem cserélték le
korábbi rendszereiket.
A Gemius Rankings adatai 2007-ig visszamenőleg mutatják az operációs
rendszerek használati statisztikáit az internetezők körében. A cégnél
elérhető grafikon szerint a Windows XP-t öt évvel ezelőtt a netezők 92
százaléka használt, a szoftver vezető pozícióját a 2007-ben rajtolt
Windows Vista nem tudta érdemben kikezdeni, ennek részesedése 2009
nyarán tetőzött, 9,2 százalékon állt ekkor. Innentől kezdve már a
Windows 7 korszaka következett, a 2009 őszén kiadott operációs rendszer
részesedése folyamatosan növekedett, azonban a Windows XP-t nem tudta
megelőzni, egészen mostanáig.
A www.rankings.hu
statisztikái szerint december második hetében vette át a piacvezető
pozíciót a Windows 7, amelynek részesedése ekkorra 44,7 százalékra
emelkedett, miközben a Windows XP-é 44 százalékra csökkent. A különbség a
két operációs rendszer részesedése között folyamatosan nő, a Windows 7
már majdnem 45 százaléknál tart, míg a Windows XP-é 43,5 százalékra
csökkent. A Windows Vista részesedése eközben 2,9 százalék mindössze,
míg a Windows 8-é csupán 1,2 százalékra nőtt a megjelenése óta. Egyelőre
nehéz lenne megmondani, a Windows 8 Magyarországon mekkora siker, a
Vistának annak idején közel fél évre volt szüksége ilyen piaci
részesedés eléréséhez, a Windows 7 viszont már a hivatalos
megjelenésének hónapjában 3,3 százalékos részesedéssel rendelkezett,
köszönhetően az előzetes verziók népszerűségének.
A HWSW látogatóinak körében már régóta a Windows 7 a legnépszerűbb
operációs rendszer, részesedése 49 százalék feletti, míg Windows XP-t
látogatóink 31 százaléka használ csupán. Olvasóink láthatóan kedvelik a
Windows 8-at, a vadonatúj operációs rendszer máris népszerűbb a Windows
Vistánál - a Linux vagy az OS X részesedését egyik sem éri el.
A hazai webhasználati statisztikák egyik érdekes adata, hogy a
Windows 7 és a Windows XP mögött a harmadik legnépszerűbb operációs
rendszer mára az Android lett, részesedése a legutóbbi héten 3 százalék
volt. Hazánkban a Google platforma toronymagasan uralja az okostelefon-
és tabletpiacot is. A legfőbb rivális iOS részesedése a webhasználati
statisztikák alapján 1,6 százalék mindössze, azonban ez is elég ahhoz,
hogy magabiztosan előzze a Symbiant (0,3%) és a Windows Phone 7-et
(0,1%).